Mindig mindent

SMINT.

Jól látod, ez nem egy értelmes, létező szó. Viszont attól az embertől, akiről ezt a bejegyzést szeretném írni, ma kaptam meg pontosan huszadszorra ezt az üzenetet:

„Szia… hogy smint?:)”

SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT SMINT.

Na jó, nem voltam őszinte. Ma már érkekezett egy „vagy” is a végére. Néha hetek, néha hónapok telnek el két üzenet között Smint Úrtól. Egyszer, úgy a tizedik környékén már le is töltöttem egy helyesírási szótárat, hogy most akkor, egyetlen egyszer, válaszolok, és elküldöm ezt neki, de aztán nem. Ettől a poéntól nem foszthattam meg magam. Sőt, egyszer válaszoltam is neki, és még egyszer az értésére próbáltam adni, hogy nem, nem fogunk többet szexelni.

Nem rossz ez a szó amúgy, ma elméláztam rajta, hogy csináltatnék neki egy SMINT feliratú pólót, vagy lehetne egy zenekar vagy valamilyen sportcsapat neve, esetleg üdítőmárka… SMINT. Aztán egy barátom felvilágosított a következő definíció bemásolásával:

„Smint is a type of minty candy. Every Smint candy has a triangular shape with an engraved “S””

Lehet, hogy valójában azt akarja mondani, hogy egy mentolos cukorka vagyok? De édes! Ja nem.

De hol is kezdődött ez az egész? 2012-ben, egy csúnya szakításom után. Berúgtam, és elmentem valami metálkoncertre, ahogy akkoriban ezt tenni szoktam. És eldöntöttem, hogy én ma összeszedek valakit. Ahogy… akkoriban ezt tenni szoktam. Smint Úr viszonylag tűrhetőnek látszott, és azt is gyorsan észrevette, ahogy meresztem rá a szexisnek szánt részeg tekintetemet. (Ugye el tudod képzelni.) Viszont elég sokáig nem jött oda, pedig egyre egyértelműbben hívtam fel a figyelmét párosodási szándékomra. Később barátaimtól megtudtam, hogy ha a pasi veszi a jeleket, de nem lép a buli végéig, az azt jelenti, hogy arra vár, hátha akad jobb hal is a horogra. Nos, először kicsit bántott ez az információ,de aztán: Kit érdekel? Én is csak azért őt választottam, mert nem volt jobb.

Tehát a buli vége felé odajött, és „gondolta megkérdezi, miért mosolygok rá ennyire”.  SZERINTED?!

Szerencsére nem ő az egyetlen szerencsétlen, aki ezt megkérdezi, szóval van rá egy elősütött, tartósított, becsomagolt, bárhol-bármikor felhasználható válaszom a fagyasztóból:

„Úgy néztél ki, mint akire ráfér egy mosoly. 🙂” Ez azért jó, mert ha valamelyik már van annyira bizonytalan, hogy az előbbi kérdéssel akarja megerősíteni, hogy tényleg akarok-e tőle valamit, akkor ettől is zavarba jön. Szeretem, ha zavarba jönnek, ne érezze már olyan nyeregben magát!

Elkezdtünk beszélgetni, elígérkeztem vele még egy sörre az egyik éjjel-nappali sörözőbe. Út közben alkalomadtán finoman elhintettem neki, hogy spontán típus vagyok, mire később egyszer csak megcsókolt, hogy „na, ez elég spontán volt?” Spontánnak spontán volt, csak szar. Úgy csókol, mintha ki akarná nyalni a szájüregemet. Nem tudom, ennek ellenére miért kívántam meg. HORMONOK.

Másnap csekkoltam a FB-ját, és gyorsan beigazolódtak az első megérzéseim az intelligenciáját (vagy annak hiányát) illetően. Rendszeresen zsidózik, cigányozik az üzenőfalán, és a stílusa is hagy némi kivetnivalót maga után. Elmondtam neki, hogy nem vagyok vevő az ilyesmire, és nem illenénk össze. Már halványak az emlékeim, hogy hogyan fordult így a beszélgetés, valahogy győzködött, hogy adjunk egymásnak egy esélyt, hallgassuk meg egymás véleményét (na meg még mit nem..), amire én azt mondtam, hogy amúgy sem keresek komoly kapcsolatot, erre ő valahogy közölte, hogy pedig hogy megtetszettem neki és meg is kívánt, és egyre inkább érződött a társalgáson, hogy mire megy ki a játékunk…  de randizzunk egyszer, és meglátjuk, mi lesz meg mi nem. A randin gyorsan ment a dolog: felhoztam a filmeket, mint beszédtémát, az egyikre lelkesen rávágtam, hogy szeretném megnézni, mire ő –őszintén elhitte, hogy ez az ő ötlete- , felvetette, hogy egyszer nézzük meg együtt. Akár most is, javasoltam. Hazavitt, és azonnal egymásnak estünk.

Smint Úr: Ugye nem baj, ha a filmnézést átugorjuk?
Ködfelhő: Nem gondoltam, hogy komolyan filmet akartál nézni…

Majd két vagy három orgazmussal később:

Smint Úr (aki egyébként hamar lelepleződött, mint nárcisztikus személyiség): Na nem gondoltad volna, hogy így végződik ez a mai nap, mi?
Ködfelhő: De, ami azt illeti, pont így terveztem.
-… és elkezdtem kipakolni a kistáskámból egy fogkefét és egy tiszta bugyit. Bárcsak meg tudnám írásban jeleníteni azt az arcot, amit ekkor vágott.

Nem tudom, miért nem zavart, hogy mennyire távol áll tőlem a személyisége, talán azért hunytam szemet fölötte, mert az ágyban szinte tökéletes párost alkottunk. De azon kívül…

Mérnem kellett volna az időt, de ha tippelnem kellene, azt mondanám, talán 10 perc volt a leghosszabb idő, amennyit kibírt anélkül, hogy bármilyen beszédtémából kihozza a zsidókat, a cigányokat, a „buzikat”, vagy a „liberális köcsögöket”.  Olyan szinten bármilyen témából, hogy az már művészi. Kérdeztem tőle, hogy mi lenne, ha néha arra fordítaná a figyelmét, amit szeret, ahelyett, amit gyűlöl – ha már feltétlen gyűlölködni szeretne-, de nem hatotta meg a dolog. Egy idő után annyira utáltam vele beszélgetni, hogy az autóút is egy örökkévalóságnak hatott, amíg kiértünk hozzá. Egy alkalommal be kellett mennem vele egy gyorskajáldába, mielőtt kimentünk hozzá, nem értem, miért nem ment be még mielőtt értem jött. Mikor sürgetni kezdtem, kaján vigyorral megkérdezte, „Sietnél már?” Nem mondtam ki, hogy csak unom a társaságod, dugjunk és hagyjuk egymást.

Egy nagy, többgenerációs családi házban lakott, ahol többször eltévedtem, mire megtaláltam valamelyik mosdót a nemtudomhányból, mindenkinek külön wc-je és fürdőszobája volt, és minden berendezés annyira drágának látszott, hogy alig mertem bármihez is hozzáérni. Smint Úr 30 év körüli volt, de nem volt képes a családjával közölni, hogy időnként hazavisz egy nőt, így mindig lopakodni, bujkálni kellett, és éjszaka kimenni. Ez kb. az első két alkalommal volt móka, az után már idegesítő volt. Később átszoktunk a kocsiba és a közeli erdős-dombos vidékre, ami nem volt túl kényelmes.

Nagyjából fél évig, vagy tovább tartott, kizárólag szexen alapuló viszonyunk. Bármikor falhoz vágott, letepert, pontosan tudta, mit akar, és meg is kapta, birtokolni tudta a testemet – ez az a temperamentum, ami engem lázba hoz. Akkoriban még kollégista voltam, a portás bácsi mindig félrebillentette a fejét, ahogy nézte, hogy éjszakánként kimegyek az épület elé, beszállok egy autóba, ami aztán egy-két-három óra múlva, a hajnali órákban visszahoz, és minden alkalommal fel kellett őt ébresztenem.

Ha már ennyi szart mondtam róla, meg kell hagynom: valóban nagyon jó partnerei voltunk egymásnak. Ő mondta ezt ki, de én is így gondolom, de én persze sosem mondanám neki.

Vele történt egyszer az eset, hogy megkértem, hogy mivel kinn vagyunk a szabadban (vagyis egy kocsiban), lehetőleg ne élvezzen belém, mert akkor problémás lesz mosakodás nélkül hazajutnom. Hát, szart rá. Kiszálltam a kocsiból, elkezdtem törölgetni magam, és odavetettem, hogy tiszta geci az egész combon, baz’meg. Mire ő: hát, te sem vagy egy grófnő… Azt válaszoltam: Sosem akartam az lenni, de ha az lennék, valószínűleg nem épp veled és  itt dugnék.

Egy idő után volt vele párhuzamosan egy másik partnerem is, Bumeráng Úr, akire egy külön bejegyzést fogok szentelni. Smint Úrral akkor fejeztem be, amikor beleszerettem Bumerángba, és úgy éreztem, nem vagyok többet képes olyan emberrel lefeküdni, akivel emberileg közel utáljuk egymást. Ahogy látható, ezt máig nem sikerült megértenie.

Én sem értem egyébként, hogy korábban hogyan tudtam ettől elvonatkoztatni, azt gondolom, hogy elég tudatos vagyok ahhoz, hogy tudjam, kitől pontosan mit akarok.  De azért már várom a ribancozó kommenteket. Nem, nem szenvedek azóta sem semmilyen nemi betegségben, kivizsgáltattam magam, kösz az aggódást.

Update: 21.