Ha nem olvastad még Mosoly sztoriját (“Őszinte”), akkor most tedd meg, itt a friss folytatás.
Pár hete rám írt, és udvariasan megkérdezte, hogy vagyok, minden érdekelte, amit mondtam, és nekem rossz érzésem lett. Csak ne legyen igazam…
De az volt. Egyszer csak elárulta, hogy a nagy szerelmével kb. annyit szexelnek, amennyit egy nyugdíjas pár is megirigyelhetne, és arra gondolt, hogy átmehetnék… Ezt az ajánlatot egy kb. egy órán keresztül tartó észosztás, hegyi beszéd, és erkölcstan óra követte Ködfelhő Tanár Nénivel. Meglepő módon, alig beszélt vissza, és úgy tűnt, egy pont után őszintén igazat ad nekem, és megszólal a lelkiismerete, felfogja, hogy ha szeretek valakit, akkor tisztelem is annyira, hogy ha valamit nem lehet megoldani, akkor inkább elengedem, mint hogy megcsaljam és fájdalmat okozzak neki. De a beszélgetést úgy zárta le, hogy megkért, ne írjak rá, mert megláthatja a barátnője. MERT BIZTOS RÁD AKARTAM ÍRNI, baszd meg.
Eltelt némi idő, és úgy tűnt, rendezték soraikat, új közös képek jöttek, amin szerelmesen mosolyogtak egymásra. Naiv lennék? Lehet.
Egyik napról a másikra a srác adatlapján a “Kapcsolatban” státuszhoz társított név szünet nélkül kicserélődött egy másik névre. Aztán pár nap múlva az is eltűnt. Micsoda dráma lehet, majdnem kíváncsi lettem rá…
De nem beszéltünk azóta sem. Viszont az észosztás közben nem mulasztottam el azt is közölni vele, hogy hogy belerondított abba az úgy szeretett emlékembe, arról az olyan őszinte pillanatról…
Egyébként az volt a “legjobb”, amikor megkérdezte, hogy ha _esetleg_ úgy dönt, hogy szakít a csajjal, akkor dugunk-e. Mondtam neki, hogy nem buzdítom ilyesmire ilyen ígéretekkel. Ezt nemnek vette. Így járt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: